Nagyon erősek vagyunk abban, hogy magunkról és embertársainkról is csupa rosszat gondoljunk. Ez a kölcsönös rosszakarat nagyon nehézzé teszi, hogy megőrizzük a vidámságunkat, amire pedig óriási szükség van - mondja Litkai Gergely humorista, a Comedy Central nemzetközi humorcsatorna régiós főszerkesztője, illetve a hatvan helyszínen működő Dumaszínház-hálózat egyik alapítója.

Mikor jöttél rá, hogy van olyan képességed, hogy ha mondasz bizonyos dolgokat, akkor mások nevetnek rajta?

- Már óvodás koromban. Mesélik, hogy kisgyerekként cikiztem anyukámat, például amikor vett egy magassarkú cipőt, melléléptem és támogattam, nehogy leessen róla - a boltban tartózkodók derültségére. Aztán a középiskola után elkezdtem járni Földessy Margit színiiskolájába, de kiderült, hogy csapnivaló színész vagyok. Ezért mindig én voltam a műsorvezető, illetve már akkor is inkább szerzőként működtem.

Mégis jogászként végeztél...

- Igen, sokáig dolgoztam egy ügyvédi irodában, de aztán 2008-ban teljesen beszippantott a médiaszakma: a Comedy Central főszerkesztőjeként már nem lehettem ügyvéd.

Mi a tapasztalatod, milyen irányba megy a humor, mire van igény?

- Az igény egyre növekszik, ahogy romlik a nemzetközi helyzet. Tulajdonképpen mi vagyunk a válság igazi haszonélvezői, mert az emberek már nem tudnak hova menekülni a hétköznapi gondok elől, tehát marad a humor, ami felüdíti, kikapcsolja őket, és talán így a problémákat is könnyebben tudják kezelni. Ugyanakkor ma már magasabb az emberek humoringerküszöbe, mint mondjuk húsz éve, hiszen a tévével és az internettel kinyílt a világ ezen a téren is, a közönségnek bőven van viszonyítási alapja.

Miért ilyen népszerű a stand up?

- A nemzetközi trendek ránk is hatottak, úgy gondoltuk, hogy ezt mi is meg tudjuk teremteni itthon, és érdeklődni fog iránta a közönség. Ehhez sok munka és hit kellett, főleg úgy, hogy eleinte nem volt semmilyen támogatottságunk, sem a tévében, sem máshol. Az embe­rek mégis jöttek, és megnézték.

Mekkora az érdeklődés a produkcióitok iránt?

- A nyolc éve indult Dumaszínház-hálózatban kezdetben évről évre meghatszorozódott a nézőszám, most havi ötezer jegyet adunk el csak Budapesten, vidéken pedig legalább még egyszer ennyit. Előfordul, hogy harmincöt-negyven előadás is van egy hónapban Budapesten.

Van olyan téma, amiről előre tudod, hogy az „tuti siker" lesz? Számomra például úgy tűnik, hogy ma már - legalábbis a stand uposok - ritkábban veszik szájukra a politikusokat.

- Ez egy kereslet-kínálati piac, amin jobban nevetnek, arról beszélünk. A lényeg az, hogy a téma megérintse az embert és érdekes legyen. A politikával az a nehéz, hogy egyrészt már nagyon unják, másrészt a nagyon személyeskedő poénokat nem szeretik, mert ezt látják a közéletben is. Arra is vigyázni kell, hogy megtaláljuk a megfelelő megközelítést, nehogy valamelyik politikai oldalhoz kössenek.
A túlzott személyeskedés sem célravezető. A politikai humornak a politika tárgya kell hogy legyen, nem indíttatása.

A mai magyar humorban van valami jellegzetes, egyedi? Mennyire érződik a pesti kabaré hatása a fiatal humoristákon?

- Szerintem nem annyira a pesti kabaré öröklődött tovább, hanem a mikszáthi anekdotázás, a sztorizás, a történetmesélés. Nálunk inkább történetalapú a stand up, mint mondjuk Amerikában vagy a briteknél, ahol a rövidebb poénok működnek.

Az általad elmondott sztorik megtörténtek vagy fikciók?

- Bár dramaturgiailag feldúsítom a történeteket, az én esetemben nyolcvan százalékuk mind megtörtént eset - mondhatnám, hogy sajnos, hiszen sokszor éppen az derül ki, hogy mekkora balek vagyok. Ha nem ebből élnék, akkor búsonganék a sorsom felett, de így könnyebb feldolgoznom. Ha megosztom valakivel, akkor már nem olyan kínos. A fiktív történeteken egyébként érződik, hogy nem valódiak, hogy valami nem stimmel velük.

Lehet ezt a szakmát hideg profizmussal művelni, vagy te otthon is állandóan nevetteted a családodat?

- Nyilván nem úgy viselkedem, mint a színpadon, de a feleségem szereti, ha megnevettetem, ami persze nem meglepő, mert nevetni mindenki szeret.
A munkahelyen is sokkal egyszerűbb a súrlódásokat, feszültségeket humorral feloldani. Persze ez nem jelenti azt, hogy kiapadhatatlan humorforrás vagyok. Nagyon nyugodt a természetem, de a multinacionális környezetben folytatott munkavégzés próbára teszi az embert. Viszonylag komplex rendszerekben kell bonyolult dolgokat megoldani, rövid határidővel, ami általában frusztráló.

Van valami technikád arra, hogy miként őrizd meg a vidámságodat?

- Ha lenne, akkor ezt árulnám. Szerintem, szerencsésebb a természetem az átlagnál. Persze lehet, hogy ez csak a látszat: az arcom vidám, na de hogy néz ki a gyomrom?
Ami egyébként nagyon rontja a hangulatunkat, az az, hogy magunkról sokkal rosszabb képet ápolunk, mint amilyenek valójában vagyunk - és ezért előbb-utóbb olyanok is leszünk. Mi több, az embertársainkról is gyakran a rosszat feltételezzük, pedig még a legdurvább biztonsági őrben is meg lehet találni azt, amitől szimpatikus lehet. Mi abban vagyunk nagyon erősek, hogy rosszat gondolunk a másikról, abból kiindulva, hogy ő is biztosan rosszat gondol rólunk. Egy amúgy sem túlzottan vidám és rózsás helyzetű országban sokkal több gondot okozunk ezzel a kölcsönös rosszakarattal, mint amennyi indokolt lenne.

Van olyan, amikor teherként éled meg, hogy produkálni kell?

- Zsigerből nem jön minden, ezért is szoktunk összeülni a kollégákkal, mert a közös alkotásban már maga a folyamat is szórakoztató. Ha valami új feladat van, az engem rendkívül inspirál. Az egyéb elfoglaltságaim miatt ma már kevesebbet lépek fel, de sokat írok. Ami azt illeti, inkább író vagyok, mint előadó: inkább produktív, mint reproduktív.

Mi az oka, hogy sok magyar stand upos van? Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy ha valaki a Dumaszínház környékén jár, vigyáznia kell, nehogy a mikrofon mögött találja magát...

- A kormányunk által hirdetett Nemzeti Együttműködést mi már jóval korábban megvalósítottuk. Komolyan gondoljuk, hogy ha tudunk segíteni, támogatni valakit, aki tehetséges, akkor azt nagyon szívesen megtesszük. A Dumaszínház pontosan ezt a célt szolgálja. Mindenkit mikrofonhoz engedünk, aztán kiderül, hogy ki az, aki erre hosszú távon is alkalmas.

Az énekes tehetségkutatók „mellékhatása", hogy a szűk magyar piac telítődik. Ez nálatok nem okoz feszültséget, nem lép működésbe az irigységfaktor?

- Pontosan az a cél, hogy sokan legyünk, mert így választódnak ki a jók. A rosszabb minőségű termékek kikerülnek a piacról, és visszamennek a polgári foglalkozásukhoz. Magyarországon harminc-negyven humorista van, ami azért nem olyan sok. Csak éppen nem szoktuk meg, hogy ennyien vannak.
Nyilván azok, akiknek a produkciójuk már nem kompatibilis ezzel az évszázaddal, megijednek, hogy akkor most mi lesz. Aki viszont tudja, hogy ha feltűnik mellette három új tehetség, attól ő még ugyanolyan jó lesz, az nem tart ettől. A piacon mindig vannak ellenérdekelt szereplők, főleg egy ilyen individualista műfajban, úgyhogy ezt nem is rovom föl senkinek.

Mit tapasztaltok, milyen a hangulata az országnak?

- Ha az előadásokat nézem, akkor ez egy nagyon boldog ország, de persze ez félrevezető, mert nyilván nem mi vagyunk a legjobb barométerek. Ha valaki temetésekre járna, akkor az az érzése támadna, hogy mi vagyunk a legszomorúbbak a világon. Azt gondolom, hogy az a fajta kommunikáció, hogy minden rossz, nagyon hat az emberekre, teljesen elhiszik. Biztos vagyok abban, hogy ha naponta bemondanák, hogy minden rendben van, és a nemzetközi pénzpiacok hangulata remek, az emberek már akkor is jobban éreznék magukat. A szavaknak teremtő ereje van gyakran.
A médiának ez a természete, hogy a negatív dolgokat közvetíti, mert arra van kereslet. A félelemmel kereskedni sokkal egyszerűbb, mint azzal, hogy minden rendben van. Hogy egy a durva párhuzamot mondjak: az egyházak a középkorban a félelemmel keresked­tek, de egyúttal ők kínálták a megoldást is. Ehhez képest a média ma meg­teremti a félelem légkörét, viszont nem kínál semmiféle megoldást, hiszen a meztelen nős kép és a havonta kisor­solt Audi nem az.

Van rá esély szerinted, hogy lesz még olyan nagy humoristánk, mint amilyen Hofi volt?

- Régen más volt a helyzet. Ha a Magyar Televízióban leadtak egy műsort, azt mindenki látta. Ma több mint száz magyar nyelvű csatorna van, és ha van egy zseniális adás, megeshet, hogy azt a nézőknek mindössze egyetlen százaléka látja, tehát jóval limitáltabb a hatása. Hofinak azért is volt óriási társadalmi befolyása, mert ő volt az a szelep, amelyen keresztül a rendszerkritika gőzét ki lehetett engedni. Ma a rendszer kritikáját mindenki elmondhatja, megírhatja, egy blogger a saját maga újságkiadója lehet. Mindezek miatt - még ha vannak is nagyon népszerű humoristáink - ugyanolyan, mint Hofi nem lesz több.

Mi az oka annak, hogy gyakran vulgáris, trágár elemekkel operálnak a humoristák?

- Ha megnézed, egy Shakespeare-dráma vagy egy Moliére-darab is eléggé szabadszájú. Ha kiállsz a színpadra, és úgy beszélsz, ahogy hétköznap is, akkor ez nyilván benne lesz. Lehet azt mondani, hogy ez rontja a nyelvet, de hát ez a jelenlegi nyelvi állapot. A humoristák közül nem mindenki használ ilyen szavakat, Kőhalmi Zoli például életében nem mondott ki egy csúnya szónál többet a színpadon, és ugyanúgy működik a produkció.

Pont ez az érdekes, hogy e nélkül is működik a dolog. Úgy tűnik, mintha csak egy olcsó, de hatékony eszközként használnák a trágárságot a humorban.

- Ez talán nem is a humorista énje az embernek, hanem a hétköznapi. Az emberek hatvan százaléka trágár szavakat sima jelzőként használ. Ez a magyar néplélek kivetülése nyelvi síkra.

Visszatérve a Dumaszínházhoz és a Comedy Centralhoz, milyen terveitek vannak?

- Mindig úgy vagyunk vele, hogy egy csomó dologba belevágunk, mondván, hogy ötből kettő majd összejön. Aztán általában az ötből mind az öt projekt bejön, és akkor fogjuk a fejünket, hogy most mit csináljunk. A Dumaszínházzal most a Corvin sétányon építünk egy saját stand up klubot, ami Európa egyik legjobbja lesz, ez április elsejétől remélhetőleg már működni fog.
Ami pedig a Comedy Centralt illeti, az nagyon jó pályát fut be az egész világon. Számos országban indulnak csatornáink, az utolsó épp pár napja indult el Afrikában.

forrás:http://hetek.hu/interju/201112/interju_litkai_gergely_humoristaval